Kozvelemeny

Vakacios foglalkozasaim egyikei koze tartozik a blogolvasas. Nem kovetek sok oldalt, a legtobb honlap szerzojet szemelyesen ismerem, de nemregiben volt alkalmam, nehany linken vegiglovagolva, tobb ismeretlen blogra is ratevedni. Olyan 50-60 korombeli szemely blogjaba olvastam bele, csupan ket-harom bejegyzes erejeig.
Nagyon szepen megfogalmazott, bo szokincsu, jol megszerkesztett irasokat talaltam, megis lehangolo volt ez a kis felfedezout.
Az irasok nagyresze apatikus vagy szomorusaggal atitatott bejegyzes volt, nemelyek egeszen a ketsegbeeses hatarat suroltak. Bizonytalansagrol, tehetetlensegrol olvastam es az ezzel jaro fajdalomrol. Tavolabbi ismeretsegeim kozul tobben elnek/ eltek ugyszint az uresseg erzesevel, nyomott kedelyben, celttevesztetten; en is eltem igy valaha.
Mindig is azt hittem, hogy az elet kepes ezt tenni az emberekkel, velem. Nem igazan volt kedves velem a sors, de megis tevedtem. Mi/ok teszik ezt magukkal, pontosabban hagyjak, hogy megtortenjen veluk, hagyjak, hogy elhideguljenek, elerzestelenedjenek, felgyuljon bennuk a keseruseg, a kimondatlan szavak millioja.

Ugy gondolom ketfelekeppen lehet elni: tudatosan, es osztonosen (gyavan). Mindketto sok fajdalommal jar, de az egyik fejlodest hoz, idovel pedig megnyugvast, beket. Ha nem vagy gyava szembenezni sajat magaddal, mulasztasaiddal, megertheted, elfogadhatod, fejlesztheted onmagad. Osztonosen elve is sok oromet fogsz talalni: leghamarabb ilyenkorban a drogokat (ideertve az alkoholt es a szexet is); de nem fogsz fejlodni, nem fog megvaltozni benned semmi, csak gyul es gyul a szar, mig egyszercsak azon veszed eszre magad, hogy nyakig ulsz benne, es mar masok is erzik, hogy buzlesz (!).
Mindig is feltem segitseget kerni, lelki ugyekben azt hiszem mindenki fel, talan valakik egyszer okosabbak lesznek.